10 november 2009

Switch off!


A 'kis történetem' 164 képkockából áll és szűk 5 másodperces. Az animáció egy bő másfél óra szüleménye és az állandó éjszakázásom ihlehtte. Nagyobb méretért kattintás a képre!

09 november 2009

Diese Plastikwelt


De még mennyire!

03 november 2009

T-shirts




Házi feladat gyanánt gyártottam négy pólótervet. A feladat az volt, hogy dal-, illetőleg versszöveget helyezzünk el a pólón, kiegészítve esetleges elemekkel, különféle tipográfiai megoldásokkal. Az elsőn a Röyksopp Happy Up Here-jének egyik részlete található, megsokszorozva, két színnel játszva. A második terv nagy kedvenceim, a Hangmásék Zombie Disco című számának legintenzívebb részéből kiragadott szöveg. Sarokba szorítottam, leöntöttem egy vödör vérrel és megpróbáltam minél 'barkácsabb' hatást kelteni, mivel azt a dalszöveget bűn lenne leírni akármilyen betűtípussal is a dal hangulata miatt. A harmadik pólón ismételten egy nagy kedvencem, Laár András egyik verse, a Pitét Evő Lányok látható egy pitét evő lánnyal kísérve. Titkon egyébként hatalmas álmom, hogy illusztráljak egy verseskötetét, bár azt merőben más stílusban tenném meg. Node ezt nem hallotta senki! A legutolsó pólóterv pedig Orbán Ottó Faállatok című gyerekverse egy enyhén morbidabb köntösben. A szöveg direkt nehezebben olvasható, mivel azt szerettem volna elérni vele, hogy az olvasása akarva-akaratlanul akadozzon, mintha az ember fát vágna, vagy fűrészelne.

28 október 2009

Typo-Zeus

Zeusz bácsi zébetűkből és zárójelekből.

Legyen fánk

Nem fogom kommentálni. Igazából csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy igen sok ilyen hangulat-firka születik naponta, és kicsit bánom, hogy nem igazán posztolom őket, csak néha félek, hogy talán nem kompatibilisek ezzel a bloggal. Most meg szépen ellentmondásba ütköztem önmagammal, mert mi ez a blog, ha nem az önkifejezésem egy formája? No mindegy, talán majd a közeljövőben több ilyen fog jönni, ha tetszik, ha nem :)

21 október 2009

30s Gólyabál Plakát

Szóval, mint említettem, a plakát egy főiskolának a gólyabáljához készült. A rendezvény a Budai Várban lesz, így úgy döntöttem, hogy a háttérnek az lenne a legjobb. A megrendelők a '20-as-'30-as évek gengsztervilágának szellemében kívánják megszervezni a bált, így kikötötték, hogy a plakátnak is ezt a hangulatot kell sugallnia. Úgy érzem, hogy a kép tipográfiája nem lett a legjobb, de azt hiszem ekkora mennyiségű szövegnél nehezebb jót kihozni. A férfi figura kezéből egyébként ki lett vetetve sajnos a gépfegyver, amiatt, hogy ilyen tárgyak nem szerencsés ha szerepelnek egy ilyen jellegű plakáton.

30s Háttérrel


Háttérügyileg ez volt a két terv a plakáthoz. Az alsón a '30-as évek Chicago-ja látható, a felsőn pedig a Budai Vár. :) A következő posztban részletezem, hogy miértis nyert az.

20 október 2009

30s

Egy főiskoal gólyabáljának plakátjához készül ez a '20-as, '30-as évek gengsztervilágát megídéző kép. Az egészet kompletten később töltöm, aztán mesélek is róla többet.

B-Movie Museum Poster

A B kategóriás filmek múzeumának plakátja. Nincs benne photoshop effekt, mielőtt vki meggyanusítana ilyen ádáz gondolatokkal. Van benne Ferrari Testarossa, ami minden 80-as évekbeli Bé akciófilmben szerepelt, jó nagy állatok, zombihadsereg, szlovák Dolph Lundgren, 80s szexszimbólum meg természetesen a Dzsungel Királynője. A felírat azért ilyen rettentően rózsaszín, hogy a B kategóriás filmek könnyed, rágógumiszerű atmoszféráját szimbolizálja. Így lekicsinyítva sajnos nem érvényesülnek rendesen a részletek, de ha valakit érdekel, akkor elküldhetem teljes méretben, vagy megmutathatom kiprintelve!

B-Movie Museum

Fiktív múzeum plakátjához készített felírat. A plakát is jönni fog az éjszaka során.

13 október 2009

Elefánt

Az elefánt eléggé megtetszett, gondoltam gyorsan beszínezem.

Betűállatok




Annyira le vagyok maradva a feltöltögetéssel, de lassan pótolom. A mai első poszt a sárkányról, a cápáról, az elefántról és a lámáról szól. Tipográfia feladat, állatok betűkből.

30 szeptember 2009

Mutamá!

Az animáció egy órai ökörködésből született. A lejátszásért katt a képre! Többet igazándiból nem kommentálnék a dologról... : )

29 szeptember 2009

Fool's Gold

Önarckép szöveggel kombinálva. Grafikai tervezés házi. A szöveg a Stone Roses Fool's Gold című száma. A feladat konkrétan az volt, hogy önmagunkat és egy nekünk sokat jelentő/ránk jellemző szöveget helyezzünk el 2x20*20 cm-en. Csináltam egy szabadkézit is, csak nem akarok húgom szobájába becsörtetni hajnalban fotógépért, szóval annak a feltöltését később pótolom.

23 szeptember 2009

Punk-tipográfia


Tipográfia órára az volt a feladatom, hogy készítsek egy zenekarnak/előadónak lemezborítót és plakátot, a '70-es évekbeli punk-tipográfia szerint. A kezdeti terveim fotómontázsról, filctollról és korabeli együttesről szóltak, de úgy döntöttem, hogy átértelmezem a feladatot és mai technikával fogok nekiállni, a választott előadóm meg a Crystal Castles lett, ami még azért elég aktuálisnak számít. Még van rá egy hetem, a cédéborítót lehetséges, hogy újragondolom, mivel a plakát szerintem sokkal erősebbre sikerült.

16 szeptember 2009

Variációk egy témára 2

Aquarellel megfestettem egy alapot, beszkenneltem, aztán nekiestem photoshoppal firkálni rá valamit. Mindegyikre maximum 10-12 percet adtam magamnak.

15 szeptember 2009

Pixelén


Na ekkora méretű képet sem tettem eddig közzé.. Szórakoztam pixeles rajzokkal. Azt hiszem ez a saját magamról készült darab lett a legvállalhatóbb. :)

09 szeptember 2009

London Sketches 03






Nos, már pár napja itthon vagyok, szóval beszkenneltem néhányat a Londonban/Brightonban készült firkák közül, azért így valljuk be meglehetősen jobb a minőség. A blog ismételten gyakrabban fog frissülni, mivel előreláthatólag sok-sok munka és iskolai feladat vár rám, aminek persze örülök.

25 július 2009

London Sketches 02



Megint néhány firka. A képminőség továbbra is pocsék, otthon szeptemberben szkennelésen fognak átesni, mert pl a felső (egyébként gyerekrajzként Camden Town-t ábrázoló kép) és az alsó (h1n1 haha) élőben teljesen másképp néz ki...

22 július 2009

London Sketches 01





Meglehetősen régen posztoltam, ennek legfőbb oka az, hogy Londonban vagyok lassan egy hónapja és géphez sem túl gyakran jutok. Kézzel rajzolok, elég sokat. Párat fel is töltöttem. A minőség nem túl jó, fotózva vannak és nem is túlzottan jó géppel...

15 június 2009

Túrista

Mindenki utálja amikor a nagydarab, birka túrista lökdösődik a 7-es buszon ugye?

Panic szórólap

Készült jópár variácó. Még nem döntöttek. Én ezt szerettem a leginkább.

05 június 2009

Parton

Na őt nem neveztem el. De még valamelyest az előző este hatását piheni a parton. Tudom tiltott dolog ilyen gusztustalan brushokat használni. Nem is szokásom, sőt néha-néha elítélem. Ide mégis illett.

Teleki tér

Végre kisütött a Nap, én meg csináltam pár fotót a Teleki téren. A hölgy nem volt ott. :)

27 május 2009

Reklám

Reklám is, meg nem is. 20 perces flyer. Nem azért, mert nem tellett volna többre, hanem csak minél egyszerűbbet akartunk. Úgy volt, hogy marad fekete-fehérben, aztán mégis összeszürkéztem.

18 május 2009

Legends

Hát készen lettem vele. Nem volt rövid. Holnap kell prezentálni. Leporelló. A külső oldal felül, az belső oldal meg alul látható. Ha valakit érdekel megmutathatom neki élőben, vagy elküldhetem teljes méretbe. Ide felesleges , meg lehetetlen is feltölteni az eredeti méretet.

16 május 2009

Igazolványképek

Miért is botrányhősök ők?

Összehasonlítás

Itt van mind a 20 arc. Lehet hasonlítgatni. : ) Egyébként már csak 1,5 nap és véget ér a botrányhősös projekt. Majd folyamatosan töltöm a többi fejleményt is.

14 május 2009

Marilyn

A nemi identitászavar élő példája.

Keith 2

A 2. Keith a The Who egykori dobosa.

Bon

Az AC/DC egykori énekese.

Elemér és társai






Megszakítottam a rocksztárok áradatát néhány sketchbookos firkával, este azonban jön az utolsó három.

John 2

John Bohnam a 2-es számú John. Ő volt a Led Zeppelin dobosa egészen 1980-ig, amikor egy unalmas napon megivott 40 pohár vodkát, majd a barátai lefektették, csak sajnos nem stabil oldalfekvésbe..

Nikki

A Mötley Crüe basszusgitárosa, aki emelett divattervező, producer, fényképész és író is.

13 május 2009

Pete

A 'jubileumi' 50. poszt főszereplője stílszerűen az egyik nagy kedvencem. Anno a Libertines frontembere volt, később a Babyshambles-ben énekelt a szétesett pillanatokról, idén áprilisban pedig szólólemezt jelentetett meg.

Lemmy

Lemmy Kilminster a Motörheadből.

12 május 2009

Kurt

Cobain.

Axl

Rózsa urat úgy gondoltam, hogy teljes egészében töltöm fel.

Sid

Na vajon mi lehet a Sex Pistols egykori basszusgitárosa kezében?

Jimmy

Ő pedig a Rolling Stone szerint minden idők legjobb gitárosa.

11 május 2009

Jim

A 27-esek klubjának egy újabb tagja.

Keith

A Rolling Stones gitárosa, aki a Rolling Stone magazin szerint a világ 10. legjobb gitárosa.

10 május 2009

Janis

Ő.

Ozzy

Osbourne. Aki szereti a denevéreket.

08 május 2009

John


A gépem haldoklása, majd felélesztése miatt most el vagyok csúszva a feltöltögetéssel is. Roksztárok sorozatból a következő karakter John. Folyamatosan jönni fog a többi.

29 április 2009

Johnny

A Sex Pistols két legkarakteresebb tagja közül az egyik. Johnny Rotten.

Mick

Stones-os Mick. Az arca még szerintem változni fog. Egyelőre nagyon Mátyás királyos.

26 április 2009

Amy

Amy szem-szájnak ingere. Na ez nagyon rossz volt, lényeg a lényeg, botrányhősös sorozat következő szakaszához érkeztem. Őt amúgy szeretem, jó a hangja meg nagyon szép, feltéve ha nincs szétcsúszva.

23 április 2009

Iggy

Na őt ugye nem kell senkinek sem bemutatnom? Mellesleg tegnap volt a születésnapja. : )

Társasház


Máténak készült a fentebbi két kép. Az elsőn a társasházat be kellett illesztenem a perspektívikus képbe, a másodikon pedig 3 fényképképet és az épület látványtervének főhomlokzati képét össze kellett ollóznom egy nagy utcaképpé, majd kiegészítettem grafikai elemekkel.


16 április 2009

Pityu

Na gondoltam, hogy őt külön is felteszem.

Pityu és haverja

Photoshop házit úgy gondoltam,h Pityu barátommal valósítom meg. Elmentem hozzá, pózolt, fotóztam. Aztán rajzoltam. Ráküldtem egy robotot. Aztán úgy néz ki összehaverkodtak.

15 április 2009

Boy and his fox

Ismételten Dystopia'78. Sivatagi róka, fiatal gyanakvó sráccal egy messzi-messzi galaxisban.

11 április 2009

Váci út 60.

Gyors sketchbookos rajz akrillra zselés tollal és alkoholos filccel.

07 április 2009

Girl and the robot

A Girl and the robot az új Röyksopp album 2-es trackje, a kép viszont nem annak az illusztrációja. Dystopia'78. Erről majd még később mesélek. Sok sok rajz van már ezzel a (még most ködös) dologgal kapcsolatban, de gondoltam egyet felteszek.

06 április 2009

Otthon

Az otthon fogalma relatív. Én például kipróbálnám ezt a formáját. Amúgy grafikai tervezéses szürreális képalkotós feladat.

03 április 2009

Keleten a helyzet nem jó

Firkáltam a kádban a sketchbookomba az előbb, közben pedig HVG-t olvastam. Megszületett ez a pár perces skicc, aztán gondoltam, hogy miért ne lehetne belőle matrica. Szóval, ha ezzel találkozik valaki, valahol, na az nem én voltam :)

31 március 2009

Óraiszörnyek 3

Fujj.

Sketchbook 2

Viszonylag friss firkák összeollózva.

Variációk egy témára


A balfelső az eredeti. Ecsetfilccel készült A3-as méretbe. A többi photoshoppal végzett gyors alakítgatás. A másik képen pedig a vázlatok láthatóak.

Porszívó

A2-es grafitrajz egy porszívóról. Kb február közepén készült.

24 március 2009

Óraiszörnyek 2

Ma, ha kicsit erőltetve is, de ő került terítékre.

23 március 2009

Óraiszörnyek 1

Szóval, van a monopolradír és vannak az iskolai órák, amikoris akarva-akaratlanul beindul az ember keze, és elkezd gyúrni valami formát. Ő is így született.

17 március 2009

Pulp Fiction





Gyors rajzpados firkák Butch-ról (B.W.), Mia Wallace-ról (U.T.) és Vincent Vega-ról (J.T.). A boxoló megkapta a Terrorbolygós sapkáját is és természetesen asszonyverő trikóban feszít. Vincent fehér helyett átpártolt a piros ingre, Mia meg egyszerűen öregebb lett 20 évvel önmagánál.

Ötpercesek








Kommentár nélkül.

13 március 2009

Skinny

Ő is egy Máté, de mivel 'Máté' nevű poszt már van, ezért a (z általam nem használt) beceneve a cím. Egyszer csinálok róla olyat is, amin nem grimaszol. Bár azt hiszem, ez elég jellemző tulajdonsága. : )

VIII



Disztópikus montázs nyolcadik kerületi épületekkel és szovjet csodákkal. Iskolai photoshop kreatív feladat.

Madarak



Nem, nem Hitchcock. Megkért egy barátom, hogy csináljak az ismerősei hardcore csapatának madárlogót a polóihoz. A véglegeset ők döntik el, ez pedig nem az összes, amit rajzoltam.

04 március 2009

Tomi

Csoporttársam Tamás. Csináltam ma néhány emberről iskolában fotót, mondván, hogy muszáj lerajzolnom őket. Amint a többiek is készen vannak feltöltöm őket!

Neuf!

Ehhez sokat nem szeretnék hozzáfűzni. Firka. Mindenki asszociáljon arra, amire szeretne! : )

03 március 2009

KK vége


'Kikötő Királyai' projekt a végéhez ért. Itt van minden. Na jó, rengeteg vázlat, tervezgetés, meg félretett/félrecsúszott ötlet nincs. A felső képen az első karakter - Roger - kialakulása látható 1-2 helyszínrajzzal, és a kötelező jellegű bemutatószöveggel : ), az alsón pedig a figurák a kártyákon (háttérben a lapok hátoldala).



02 március 2009

Máté

Ismételten egy gyorsabb wacomos rajz, ezúttál Mátéról a lakótársamról.

01 március 2009

Dan

Dan vízirendőr. Egyébként delfin.

Will

Will a vidra szintén a Kikötő Királyai c. fiktív animációs film egyik szereplője.

Eastpak

2008 decemberében készült a rajz. Technikája grafit. Méret A2.

Felmosóvödör


Egy viszonylag friss rajz. Ecsetfilc és tűfilc kombinációjával készült, nem egy hosszú időtartamú munka. Kb fél órát vett igénybe, ez meg is látszik a szerkezeti hibákon.

Shadowplay|Árnyjáték


A rajz októberben készült egy szóképes, szójátékos feladat keretén belül. Technikailag filctoll.

Sketchbook 1




A fentebbi képek az előző sketchbookom lapjairól vannak összeollózva. Ezentúl fogok feltölteni skicceket/vázlatokat is, nem feltétlenül a legjobbakat, hanem inkább olyanokat, amik valami miatt nekem tetszenek, vagy esetleg közelebb állnak hozzám.

25 február 2009

Paul

Paul egy igazi régivágású kalóz, nem is túl szimpatikus.. Hogy hova készültek ezek a karakterek? Egy grafikai tervezéses feladat, aminek a lényege, hogy készítsünk valami produktumot, aminek a főszereplői állatok és emberek keverékei. Az én karaktereim egy fiktív, Kikőtő Királyai című animációs film szereplői.

Ted

Ő Ted, Ted, aki teknős és halász.

Charlie

Charlie egy elég modern felfogású kalóz, nem úgy, mint Paul, akiről kicsit fentebb tekinthető meg egy kép. Technikailag photoshop wacommal.

Irreversible

Január elején készült munka egy 'Visszafordíthatatlan' című pályázatra.

Emese

Ez egy 5 perces, wacomtáblás, fotóátrajzolós kép a húgomról.

Roger

Évek óta foglalkoztat a gondolat, hogy belekezdjek egy blogba, ahol a saját munkáimat tehetem közzé. Az első posztot Rogerrel indítom, aki egy rák, és munkáját tekintve kikötőőr.