31 március 2010

Figurák

Egyik feladathoz csináltam pár karaktert. Mind közül ezt a kettőt szerettem leginkább. Az első true-metál-arc, már szerepelt amúgy a sketchbookomban pár hete és muszáj volt valahogy továbbhasználni, szinte kívánta a figura.

30 március 2010

Figurális K. Dick borítók

Ez a három borítóvariáció pedig az első vonalat vitte tovább, azaz kiemeltem egy-egy számomra izgalmas szereplőt, aki akár az egész művet is jelképezhetné (amúgy persze a színek is a sztorira utalnak, meg az előző variációknál még jópár egyéb attribútum is), névszerint Hoppy, Glimmung és Sylvia.

Philip K. Dick végleges borítók

Ezek lettek a végleges Philip K. Dick borítóim. Dr. Vérdíj, Galaktikus cserépgyógyász és Lenn a sivár Földön. Egytől-egyig nagyszerű könyvek.

29 március 2010

Piroska és a Farkas

Gyors, illustrator és photoshop kombóval készült firka.

28 március 2010

Folyó és város

Egy francia pályázatra készült. Ugye anno a városok előszeretettel a folyók mellé települtek, mivel ez számtalan előnyt jelentett számukra, mára viszont jelentőségük eltörpült. A pályázat témája az volt, hogy rukkoljunk elő ötletekkel, hogyan is lehet ismét szorosabbra húzni a városok és folyók kapcsolatát. Először a 'gyalogoshíd' témájából indultam ki, aztán elindultam inkább egy lényegesen átvitt értelmű vonalon és úgy született meg ez a minimalista-jellegű plakát.

24 március 2010

Space Opera

Illustrator órára házi, mondjuk meggondoltam magam és mégsem ez lesz a végleges, de gondoltam felteszem.

18 március 2010

Időgép

12 darab különálló fotóból álló, de egyben működő fotósorozatot kellett csinálnunk, mindenki kapott egy szót/kifejezést, az enyém az időgép lett. Múlthéten kb 6 óra küzdelem árán csináltam egy nagyon rosszat, aztán most egy szűk 2-2,5 óra alatt csináltam egy - szerintem - sokkal jobbat. A fotózáshoz igénybe vettem egy kazánt, egy faliórát és egy asztali lámpát zöld izzóval.

16 március 2010

Dr Vérdíj

Ugye erőteljesen tombol a minimálplakátok korszaka, ezért, vagy nem ezért, fene tudja, az aktuális grafikai tervezés házimat is ezen a vonalon indítottam el. Igazándiból így első ránézésre távol áll az én firkás, 'mindenhol buta figurákat rajzolok' stílusomtól, de valahogy tudat alatt ezen a szálon kezdtem gondolkodni. A feladat lényege egyébként egy 3 kötetből álló szépirodalmi sorozat első és hátsó borítóinak a megtervezése, ami ugye izgalmas, az meg külön öröm, hogy mi választhatunk írót és könyveket. Philip K. Dick-nél tettem le a voksom, aki nagy kedvencem jópár éve már, és azt hiszem ez a stílus valamelyest illik is az írásai atmoszférájához. A Dr. Vérdíj egyébként egy poszt-apokaliptikus sci-fi-dráma, nekem az írótól az egyik személyes kedvencem. A borító jelenlegi állásáról annyit, hogy még nem végleges, sőt, ez csak egy első irányvonal, ami lehet már néhány óra múlva is 100%-os változáson fog átesni. Amúgy azon gondolkodtam, hogy kiemelek minden egyes műből egy jellegzetes karaktert, és az ő általam elképzeld sziluettje lesz a borító főszereplője. A háttér amúgy egy kb 60 éves papír akrillos kézzel való összetapogatásával és összegyűrésével, majd eláztatásával és megszárításával és egy zöld, áttetsző photoshop-layerrel jött össze.

10 március 2010

Flyers

Gondoltam feltöltöm ezt a két flyert. A fentebbi már volt, még februárban és saját szervezésű volt, az alsó pedig még csak lesz és nem saját szervezésű lesz.

05 március 2010

HATE

 
Illusztráció órára házi. Sok sok általunk szeretett dolgot kellett megjeleníteni a HATE felírattal, valamint sok sok általunk utált dolgot a LOVE felírattal, nos, az utóbbinak a gépi változata nem készült el még, de mindkettőből készítettem 1-1 manuális variációt is, amit majd lehet szkennelek, vagy fotózok. Bár, szkennelni nem fogom, mert neon-os festékszóróval fújtam, aztán ez a masina nem képes érzékelni az ilyen színeket :\ No lényeg a lényeg, majd az is jön valamikor.

03 március 2010

Tetrisz


 
Festékszórók, zománcfesték meg filctollak kombinálásával készült kép, csakúgy a nappaliba. 55x75 cm méretű. A fotó sajnos túl árnyékos, a fények megcsillannak rajta, élőben azért egy fokkal hatásosabb, majd lehet nappal valamikor befotózom rendesen.

02 március 2010

Piktogram

Kicsi és egyszerű sztori piktogramokból illustrator-órára.

David Bowie + Emu + Egri Csillagok

Na ő kicsit véknyabb, mint az előzőek. Amúgy rájöttem, hogy most múlt el a blog pár nappal egy éves. Húha! :)